na, tegnap egy újabb "részfeladat" került kipiálásra az életemben: vezettem kispolákot. :)
hozzátartozik az igazsághoz, hogy amikor gyerek voltam, a családnak volt egy, de akkor még olyan kicsi voltam, hogy a "vezetés" maximum annyi volt, hogy Édesapám ölében ülve fogtam a kormányt. :-)
na de tegnap!!! Feleségem Nagymamájának van egy működőképes darabja, amivel rendszeresen jár is. ezt kaptam kölcsön egy körre, illetve vittem el őt vele A-ból B-be. az első furcsaság az volt, amiről eddig nem tudtam: az önindító és a slusszkulcs ennél a típusnál még elkülönül egymástól: a kulccsal csak a gyújtást kell ráadni, az önindító karja a kézifék mellett van.
miután beröffentettem a járgányt, és megismerkedtem a sebességváltóval (1-4+R :-) már indulhattunk is. a kocsiban nem volt sok hely, sőt a pedálok már-már zavaróan közel voltak egymáshoz, de ennek ellenére meglepően jól húzott a kisautó és pont emiatt kellett elég rendesen taposni a féket a lassításnál. :-)
természetesen nem hagyhattam ki a "túra" végén a fotózkodást sem. :-)
Légköri viszonyok
2 órája

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése